Hírek

Milyen témát járt körbe az Állam- és Jogtudományi Kar legutóbbi Lex Cafe előadása, mely karok hallgatói ünnepeltek együtt a tanári bálon, hogyan nyerte el mai formáját a Nagytemplom és a Református Kollégium között található Emlékkert és miként alakult a DEAC férfi röplabdacsapatának negyeddöntője a Pénzügyőr ellen – egyebek mellett ezekről is lehet olvasni az Egyetemi Élet új számában.

A Debreceni Egyetem kosárlabdázói a továbbjutásért, a röplabdázók a bronzéremért küzdenek. Rangadó vár a labdarúgókra, valamint a futsalosokra. Nehéz megmérettetés előtt a kézisek és a floorballosok.

Osztrák és lengyel hallgatók, valamint oktatók tanulmányozták a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar munkáját az Erasmus+ BIP program keretében. Az egyhetes szeminárium alatt a hazai gyógy-, óvoda- és szociálpedagógia elméleti és gyakorlati hátterével ismerkedhettek meg a hajdúböszörményi karon, valamint annak partnerintézményeiben.

A hétvége ezúttal nem alakult a legjobban a Debreceni Egyetem együttesei számára. Csak az amerikaifutball-csapat tudott nyerni, a labdarúgók és a kézisek döntetlent játszottak, a többiek kikaptak.

A Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata a ZTE ellen játszik a negyeddöntőben. A női futsalosoknak mindenképpen nyerniük kell a Tolna otthonában. Hazai környezetben lépnek pályára a labdarúgók és a floorballosok, míg a kézilabdázók Ózdra utaznak.

Ismét sokat mozogtak a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramjának (DEDM) résztvevői. A Rektori-Kancellári Kabinet másodszor lett a hónap legaktívabbja a kis szervezeti egységek versenyében, így a kiemelt kategóriában folytathatja a sportos versengést. A szervező DEAC szabadidősport szakosztály 24 órás mozgáskihívást is szervez májusban.

Közel volt a meglepetéshez a Debreceni Egyetem férfi röplabdacsapata az Extraliga elődöntőjében. A kézilabdázók győzelemmel térhettek haza Szegedről és nyertek a női röpisek is. A labdarúgók döntetlent játszottak, míg a női futsalosok és a floorballosok kikaptak.

Az elődöntő harmadik összecsapására készül a Debreceni Egyetem férfi röplabdacsapata. Szintén a bajnoki finálé a tét a női futsalosok mérkőzésén, amelyet a DESOK-ban rendeznek, míg a többi együttesünk idegenben lép pályára.

A hosszú hétvégén itthon játszanak a labdarúgók és a kézilabdázók, míg a kosarasok Szegedre utaznak, ahol a rájátszásba jutásért vívnak nagyon fontos összecsapást.

Összejött a történelmi siker, a Debreceni Egyetem férfi röplabdázói a legjobb négy közé jutottak az Extraligában. A lányok is győzelemmel zárták a hétvégét és nyertek a labdarúgók is. Kikaptak ugyanakkor a kosárlabdázók, a kézilabdázók és a női futsalosok.